Eine Engländerin, eine Französin, ein Schotte und eine Ungarin treffen sich. Vereinbarter Zeitpunkt des Treffens: 6 Uhr. Die Ungarin, die in Österreich sozialisiert wurde, kommt 5 Minuten vor 6 Uhr am Treffpunkt an. Die Engländerin ist etwa 15 Minuten zu spät, schickt aber zuvor eine Nachricht und entschuldigt sich bei der Ankunft. Der Schotte ist fast eine halbe Stunde zu spät, es ist ihm sichtlich unangenehm, er hat allerdings eine Ausrede parat. Die Französin jedoch kommt erst 45 Minuten nach dem vereinbarten Zeitpunkt an, schlendernd, mit einem Lächeln im Gesicht. Die Verspätung ist ihr kein bisschen unangenehm, sie geht auch nicht auf die (humorvollen) Bemerkungen der anderen ein.
Dieser
Vorfall ist ein Paradebeispiel dessen, was ich in diesem kulturellen
Schmelztiegel immer wieder erlebe: Mit Zeit wird in den verschiedenen Ländern höchst unterschiedlich
umgegangen. Für mich ist Pünktlichkeit nicht nur Ausdruck der Höflichkeit, sondern auch des Respekts vor der anderen Person. Andere sehen das etwas lockerer. Ich beschrieb diesen Fall, ohne ihn besonders werten zu wollen. Er ist zugegebenermaßen auch eine Verallgemeinerung, eine Halbwahrheit sozusagen, faszinierend und erzählenswert fand ich ihn dennoch.
Nachtrag: Zum Glück haben wir keine Spanier eingeladen! :-)
Egy angol, egy francia, egy skót és egy magyar
találkozik. A találkozó megbeszélt időpontja 6 óra. A magyar lány, aki Ausztriában
szocializálódott, öt perccel hat óra előtt érkezik a helyszínre. Az
angol lány körülbelül negyedórát késik, sűrű bocsánatkérések közepette, útközben üzenetet is küldött. A skót fiú majdnem fél órát késik, láthatóan
kellemetlenül érzi magát emiatt, viszont van egy jó kifogása. A francia lány
több mint háromnegyed órával később érkezik meg, sétálva, mosollyal az
arcán. Kellemetlenségnek nyoma sincs, nem veszi fel a többiek
viccelődő megjegyzéseit sem. Ez az eset jól példázza azt, amit itt ebben a kulturális forgatagban gyakran tapasztalok az idővel kapcsolatban: minden országban máshogy bánnak vele. Számomra a pontosság nem csupán az udvariasság része, hanem a tisztelet jele is. Máshol ezt nem veszik ilyen szigorúan. Ezt az esetet nem azért írtam le, hogy ítéletet mondjak bárki felett. Valójában általánosításról van szó, ez természetesen csak egy szubjektív megfigyelés. Viszont annyira érdekesnek találtam, hogy meg szerettem volna osztani veletek.
U.I.: Szerencsére spanyolokat nem hívtunk meg! :-)
No comments:
Post a Comment